Rendezvények 2021
Archívum > Rendezvények

Farkas Jenő egykori Nagymegyeren élő papköltőre emlékeztünk 2021.május 24-én pünkösd hétfőn. Az ez alkalommal rendezendő szavalóverseny az idén a járvány miatt elmaradt azonban a 9.00 órakor kezdődő szentmise keretén belül emlékeztünk meg Farkas Jenőről.
A szentmise után tiszteletünk kifejezéseként elhelyezztük a kegyelet koszorúit Farkas Jenő emléktáblájánál a Zárda iskola udvarán.

Cseri István egykori nagymegyeri plébánosra emlékeztünk vasárnap a 9.30-as szentmise keretén belül, utána 10.30 kor koszorúzással tisztelegtünk az egykori hős pap emléktáblájánál, aki a kitelepítések idején az akkori ,,hatalom,, tiltása ellenére felkereste a Csehországba kitelepített nagymegyeri és izsapi családokat.

Lovagrendünk Bacsfa-Szentantalon.
Június 20-án vasárnap CSALLÓKÖZ CSÍKSOMLYÓján – BACSFA-SZENTANTALon Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érseke mutatta be a szentmisét a Boldogságos Szűzanya Vérrelkönnyező 306. évfordulójának ünnepén.
A kegykép könnyereklyéjét a szentmisére és a körmenetben a nemzetközi Szent György Lovagrend tagjai vitték és őrizték.

Kedves Dámák és Lovagok
Szerettel és tisztelettel meghivjuk a Nemzetközi Szent György Lovagrend 2021. augusztus 21-én
10. 00 órakor kezdődő lovagavatási ceremóniájára és az azt követő iinnepi szentmisére és ebédre.